Szegények álma álmotok,

köves konyha a váratok,

kemények vagytok, mint a kő,

belőletek még gaz se nő.

Gyereket vártok, nem csodát,

ki telesírja az éjszakát,

s lehet, hogy épp akkor nevet,

ha sírni volna kedvetek.

A mi vezérünk meccsen szotyolázik,

de lehet, hogy épp tökmagot eszik,

én azt kívánom, éljen még sokáig,

a népnek ebben öröme telik.

Ő biztosítja népének, mi népé,

nem álruhában jár-kel, mint Matyi,

mindenki látja, mutatja a tévé;

a focimeccsen ő a valaki.

Ő elvegyül és azonmód kiválik,

Európában nincs vezér, egy másik,

akit így lát meg az operatőr,

én otthonomban tanúja lehettem,

nem tökmagot, csak pogácsákat ettem,

ki is pirult az arcomon a bőr.

2012.március 3. 

Lassan itt az idő, pátoszokkal írhat,

akitől az isten eddig ezt tagadta,

ablakában még a virágok se nyílnak,

legbelül a meccset réges-rég feladta,

belülről sűrűbben kukucskál ki a gond,

mint ahogy benéznek hozzá a barátok,

baklövés helyett rég tapasztalatot mond,

régen túl van rajta, nem fogja az átok,

korának bűneit nem gyakorolja már,

nem alkalmazkodik, hogy jusson előre,

amolyan félnótás, öreg csodabogár,

vékony csontjaira rászáradt a bőre.

Amíg tétovázik, kétkedik magában,

másik előre jut, mert buzgón hibázik,

jól meg számolja a göcsörtöt a fában,

nyáron melege van, télen mindig fázik.

Az volt valaha az első árulása,

hogy a szart gyáván ürüléknek nevezte,

most már nem változik, hát minden hiába,

így élte életét, és ez lesz a veszte.

Mert a rész csak része annak,

mi önmagával összeáll -,

hiába csendül a pohár,

ha az egészre nem akadnak.

Ha minden egész része résznek

(ami bizonyítva van),

ezért ülök egymagam,

hogy ne legyek híve a penésznek.

Láttam a sast földön repülni,

a vonatablak alkalmas erre,

ahogy a szárnyát kitekerte,

csőrét a csombókba törülni.

Mert a rész csak része annak,

mi önmagával összeáll -,

hiába csendül a pohár,

ha az egészre nem akadnak.

Ha minden egész része résznek

(ami bizonyítva van),

ezért ülök egymagam,

hogy ne legyek híve a penésznek.

Láttam a sast földön repülni,

a vonatablak alkalmas erre,

ahogy a szárnyát kitekerte,

csőrét a csombókba törülni.

Miért van, hogy a verseim
négy strófásra sikerülnek,
akár régen a kis padon
a ház előtt, négyen ültek,

négy fehér nép vagy négy ember
beszélgettek erről-arról,
nézték, hogy csúszik le a nap
a hófehér templomfalról.

Nagyapám is ott ült köztük,
sercintett a pipa mellől,
nem törődve a világgal,
valahogyan úgy is eldől,

merre fordul a városban
az a sok összevisszaság,
s lassan-lassan elhallgatott
a madártól hangos faág.

Este lett, megjött a csorda,
a kapun befordult Bence
bikaborjú, majd utána
az egyetlen tehenecske.

Hazamentek, megetették,
friss szénával a jószágot,
majd az asszony mellé bújtak
álmodni holnapi álmot.

A gerinctelenség nem betegség,
nem törik el és szuper hajlékony,
nem gyötri csigolyakopás –,
s ha szerencsés is, csinosan vékony

az ilyen ember már alkatilag,
azt nem mondom, hogy genetikából
veszi az akadályokat -,
az attrakció sincs tőle távol.

S ha néha-néha el is tapossák,
sebaj, mert nagyon sok van belőle,
araszolgat, mint a féreg,
akár hátra, vagy akár előre,

kitartóan a főnöke után,
megbízhatóan, engedelmesen,
kipróbált káder mindegyik,
mindig kéznél van, soha sincs gyesen.

Ha nem figyelek, a tenyerembe szarnak,
akiktől azt várom, segítsenek rajtam,
azt is elhiszem, hogy mindig jót akarnak,
súgnak a fülembe barátian, halkan.

Tele van a zsebem ígéreteikkel,
„de én többre vágyom”, ne haljak itt éhen,
a hatalom ha ad, viszolygok, nem, nem kell,
elfogadom mégis; tőle mindig féltem.

A hatalom amit ígér, meg is tartja,
ha pénzt ígér, azt is, híres szavatartó,
ebben a világban aki kapja, marja,
nekem a pusztába nyílik csak az ajtó.

Ajtócsapódás is hallik kinn a pusztán,
jó magyar honatyák járnak ki-be azon,
csak nekem van ELÉG pénzzel teli-bukszám,
a TEMÉRDEK SOK pénz gazdagoknak vagyon.

Öreg legény már ne legyen szerelmes,

sétálgasson vagy kertet kapáljon,

az orvosának legyen engedelmes,

fogadjon szót, nehogy jobban fájjon,

gondoljon arra, úgy is szép az élet,

ha egyetlennek nyújt csak földi jót,

ajkáról inkább szálljon hálaének,

ne könnyet nyelve törje a diót

az ünnepi bejgli béleléséhez,

lássák a lányok, hogy örömmel végez

család-közhasznú munkálatokat,

a huncut Ámor nyilacskáját hagyja,

lyukadjon attól ki féltett kalapja,

és ne okozzon nagyobb károkat!

Ez már az ősz, foga van az időnek,

a nap az égről gyorsan elköszön,

az árnyékok oly hosszúkásra nőnek,

látóhatár fölött a fényözön.

Az ember egyre fázósabban vonja

nyaka köré vékony lebernyegét,

a szél a napnak udvari bolondja,

egyre sűrűbben futkos szerteszét.

Az emberélet ősze az öregkor;

homályosodni kezd, hogy pirkadatkor

miért volt oly örömteli a lét,

sűrűbb a köd, az ősz már télbe fordul,

léptünk alatt a hó majd megcsikordul,

hallgassunk több vidám Mozart zenét!